
A hazai idősellátásban évtizedes gondok gyűltek össze. A legfrissebb adatok szerint 48 ezer ember várakozik idősotthoni férőhelyre, miközben a szakemberek külföldre távoznak és a jogszabályok is elavultak.
Mindeközben a szakemberhiány és az évtizedes szabályozási lemaradás tovább súlyosbítja a helyzetet.
Dr. Nagy Viktor, az Idősotthonok és Nyugdíjasházak Országos Egyesülete elnöke a Jazzy Rádió FM90.9 Business Class műsorában részletezte a számokat és a háttérben húzódó okokat. Az állami ellátásban az ágyak egy része üresen áll, mert nincs elég szakképzett és szakképzetlen munkaerő a mindennapi működtetéshez. A személyi feltételekben nagyobb a rés, mint a tárgyi feltételekben, és ez már a mindennapi ellátást veszélyezteti több intézményben. A magánellátás is elszív szakembereket, de a fő elszívó erő a külföldi munkavállalás marad. Ausztriában például egy szociális ápoló-gondozó két-háromszoros nettó bért vihet haza, miközben itthon 280-350 ezer forint között mozog a kereset.
Ázsiai dolgozók már most is jönnének a területre, de a jelenlegi idegenrendészeti szabályok hosszú és nehézkes eljárást írnak elő, ezért sokan nem tudnak belépni a rendszerbe. A fiatalok körében a szakma kevésbé vonzó, ezért a média és a mindennapi kommunikáció is segíthetné, ha jobban láthatóvá tenné a munkát. Hosszú távon célzott oktatási programok, vonzóbb bérek és akár külön bérlakásprogram kellene, hogy a pálya valóban alternatíva legyen a huszonévesek számára. A jelenlegi otthonok is bővítenének, de a fenntartók kormányzati döntésre várnak a finanszírozás és a munkaerő együttes biztosításához.
A választások előtt 20 ezer plusz férőhelyet ígértek az idősotthoni rendszerbe, de konkrét intézkedések és programok még nem indultak el. Az állami normatívával finanszírozott férőhelyek száma jelenleg 54 ezer körül alakul, és ezek megoszlanak állami és magánfenntartású intézmények között. A magánfenntartók is kaphatnak állami normatívát, ha állami feladatot látnak el, és ez a modell maradhat a jövőben is. Az állami és önkormányzati finanszírozási lehetőségek szűkösek, ezért a magánszféra bevonása gyorsabb kapacitásnövekedést hozhatna. Ehhez 2026-os valósághoz igazított jogszabályi környezet és hatósági háttér kell, hogy a már gyakorlattal rendelkező vállalkozások elindulhassanak a beruházásokkal.
Az átlagos magyar nyugdíj nem fedezi a magánellátás havidíját, ami 380-420 ezer forint között mozog azoknál a férőhelyeknél, amelyek nem részesülnek állami finanszírozásban. Egy 170 ezer forintos nyugdíj mellett havonta 160-170 ezer forintot kell a családnak hozzátennie, ami sokak számára elérhetetlen. A mostani 70-80 éves korosztály még állami központú rendszerben nőtt fel, és az államtól várt segítséget. A 40-50 éves generációnak viszont már tudatosan kell készülnie az időskorra, hogy ne kerüljön hasonló helyzetbe.
Az idősotthoni elhelyezés kereslete folyamatosan nő, és a rendszer csak akkor tud lépést tartani, ha a falak mellé szakemberek is érkeznek. A jelenlegi helyzetben az öngondoskodás tudatosítása és a szabályozás modernizálása együtt adhat reálisabb kilátást a következő évekre. A Business Classban elhangzottak szerint a magánfenntartók készen állnak a bővítésre, ha a döntéshozók megnyitják az utat. Az ellátás színvonala és a várakozók száma csak akkor javulhat érdemben, ha a személyi és anyagi feltételek egyszerre mozdulnak el.